Vendégposzt: Memories

Eljött ez is rövid pályafutásunkban: kaptunk emailen egy posztot. Annyira megörültunk neki, hogy ki is tesszük. Igaz, nem a szokásos csúságolós, szivatós de azért hátha tetszik ez is valakinek, elvégre nem lehet mindenki gonosz fasz, mint mi (ahogy Odyn mondta nekem a múltkor). Szóval ha tetszik lájkoljátok, kommenteljétek és írjatok küldjetek ti is valamit. De előre megmondom ha szar nem tesszük ki. Íme a poszt:

Hová tűnt az igazi gyermekkor Tasnád városunkból? Biztosan mindannyian visszaemlékeztek még a régi szép időkre, teljesen más volt a gyermekkor, mint a jelenlegi gyermekeké. Nem volt számítógép egy ideig (bár ne is lett volna soha :p), de volt bicikli amit használtunk is, volt bújócska és ami a legfontosabb: voltak gyerekek az utcán. Ezzel ellentétben a mai gyermekek teljesen fordítva élik meg a szép éveket. A jelenlegi kiskorúak életét nagyon egyszerűen lehet jellemezni: Megébrednek hétkor, de nem azért, hogy pontos időben érkezzenek meg az iskolába, vagy ha szolgálatosak akkor azért, hogy ügyesen letöröljék a táblát és kimossák a szivacsokat. Nem, nem ezért. Hanem az az oka ennek a korai kelésnek, hogy ellenőrizzék a traviant vagy más, teljesen értelmetlen időfecsérlő online játékot, és ha belefér még játsszanak egy kicsit, és ha nincsenek otthon a szülők, akkor egy kicsit többet, körülbelül addig, amíg be nem csengetnek kettőkor az iskolában. De jobb esetben, amikor elmegy az iskolába, nyolc előtt pár perccel még elszív egy cigit az intézmény budijában és gyorsan beszalad órára, hogy az osztály többi tagja is részesülhessen a putriszagból, ami a cigaretta elszívása közben keletkezett.



Ezután indulhat a nap. A suliban eltöltött idő a következő arányban történik: 0% -odafigyelés az órákon, 100% - a fiúk részéről beszélgetés a tegnap esti nagy számítógépes összecsapásokról, a lányok esetében pedig, hogy milyen ari pasit ismertek meg az este a facebookon. Hamar az órák végére jutunk. Elérkezik a várva várt két óra, mindenki rajtra készen áll, már kettő előtt pár perccel izzítják a motorokat, és amikor mindenki fülében megcsendül a rajtot kiáltó csengő, a kis suhancok pontosan 10 másodperc alatt elhagyják a termet, mintha egy kitűnő drogelhárító kommandó bevetésén vennénk részt, nem marad utánuk semmi más, csak néhány papírlap és krétapor. Mindenki hazaér, kivéve azokat akik azt mondták otthon a szüleiknek, hogy háromig maradnak és sunyin elszaladtak a Geváig, hogy játsszanak egy kis billiárdot, ők az okosabbak. A szellemileg visszamaradottabb egyének pedig játékautomatába ölik a gyerekpénzt, majd felnőttkorban folytatják ugyanezt a Drexis fizuból. És amiután mindenki hazaért, azzal folytatják a napot a mi kis modern kori fiataljaink, hogy számítógép előtt töltik az idejük további részét, hiszen mostmár mindenkinek van. Általában tizenkettőig égetik a retinájukat, az erősebbek akár háromig is elklikkelgetnek.



Ezzel védik bőrüket a kinti gyönyörű világtól, ahol egész nap kellemes napsütéses idő van és
cirka husszonnégy celsius a hőmérséklet.

Így fekszenek le a mi 21.-ik századi gyerekeink mindennap, emlékek nélkül, amit mi, akiknek normális gyerekkorunk volt, nem adunk semmi pénzért. Ezzel ellentétben mit csináltunk mi? Reggel felkeltünk 7kor és reggeliztünk, felöltöztünk a csinos uniformisunkba és mentünk az iskolába anyukánkkal nehogy eltévedjünk mert nem volt GPS a telefonunkon, de csak azért nem, mert a tekerős fix telefonnak nem volt kijelzője, és más lehetőségünk se volt amiután tájékozódhattunk volna, mert akkor még nem volt google maps és internet se.

Megérkeztünk nyugodtan a suliba, nem mondom azt, hogy nekünk sokkal nagyobb volt az óran való szellemi jelenlétünk, de a 0-tól nagyobb volt mindenképp. Nem volt Iphone-unk de volt tamagochink, amit orán vagy szünetben mindig tisztába tettünk, mert állandóan összeszarta a képernyőt.

By Winchesterr